Ezen a hétvégén vajon hányan?

Olvasom, hogy az elmúlt hétvégén öten meghaltak, 127-en megsérültek. És ezen a hétvégén vajon hányan?

“A rendőrség hétvégi összesítése szerint november 8-a és 10-e között 127 ember sérült meg Magyarországon közúti balesetben, négy ezek közül halálos volt összesen öt ember vesztette életét. A rendőrség 496 embert fogott el, 327-et tetten értek bűncselekmény elkövetése közben. 38 embert állítottak elő ittas vezetés gyanúja miatt – közölte a rendőrség.”

Nem akarok cinikus lenni, az írásom elején feltett kérdés az alapján merült fel bennem, hogy hetente több száz kilométert autózom (nagyrészt Zalában, de másutt is az országban), és látom, tapasztalom, hogy gyalázatos, ami az utakon folyik (a vér mellett). Reflektorral, ködlámpával elvakítani a szembejövőt igen menő dolog lett, vagy rátapadni akár egy-két méteren belül, lehetőleg ugyanígy. Én nem nagyon értem ugyan, hogy egy felnőtt, jogosítvánnyal rendelkező ember miért nem fogja fel, hogy ettől az előtte haladó nem fog gyorsabban menni (bár tény, hogy időnként én is beleesek abba a hibába, hogy “menekülőre fogom” ilyenkor), esetleg belehajt az árokba, ha félvakon megpróbál mielőbb lehúzódni, vagy ha elé kerül egy vad, és fékezni kényszerül, mindketten megnézhetik magukat, ha még lesz erre alkalmuk egyáltalán. De ez persze nem minden, az önkéntes hullajelöltek, illetve potenciális gyilkosok repertoárja emellett még igen széles: gyorshajtás bárhol, bármikor, előzés beláthatatlan kanyarban, dupla záróvonalon, forgalomtól elzárt területen, 160 km/h-val főúton, ami akkor a legizgalmasabb, amikor szemből egy ugyanilyen agyhalott versenyző érkezik, mi ártatlanok meg (gyakran kicsi gyerekkel a hátsó ülésen) lavírozunk a padka és az árok között, hogy mindenki megússza a dolgot.

Számomra úgy tűnik, az úton folyó építkezéseknél sem látja mindenki a sebességkorlátozó táblát, a piros jelzést a forgalomirányító berendezésen. Ha ugyanis látják, akkor elképzelésem sincs arról (persze, hogy van), miért hagyják figyelmen kívül. Miért nem zavarja őket, hogy saját magukon kívül még hány embert sodornak (akár) életveszélybe?

Több  évig volt alkalmam vezetni Angliában, amikor először ültem ott autóba, látva, tapasztalva a hatalmas forgalmat, a számomra teljesen új közlekedési rendszert, a soksávos körforgalmakat, rettegtem attól, hogy mi lesz velem. 3 nap alatt megszoktam, sőt megszerettem. 4 évig egyáltalán nem vezettem autót Magyarországon, s amikor ez először újra megtörtént, teljesen megdöbbentem azon, hogy mennyit romlott a közlekedési morál a hazai utakon az idő alatt, amíg nem ültem itthon a volán mögé. És azóta sem tértem magamhoz a döbbenetből, mert újra és újra olyan dolgok történnek velem, körülöttem, amik ellent mondanak minden logikának, de legalábbis a józan paraszti észnek.

Továbbra sem akarok cinikus lenni, de időnként azon gondolkodom, hogy külön úthálózat kellene azoknak, akik úgy gondolják, hogy a drága, felső kategóriás autójuk extrái között a halhatatlanságot is megkapták, illetve mindenki másnak, aki sem a saját, sem a mások életét nem tiszteli annyira, hogy vigyázzon rá, nem érdekli, hogy vészelik át a hozzátartozók az előbb-utóbb jó eséllyel bekövetkező tragédiát. Ezen az úton – saját felelősségükre (jó, tudom, épp az nincs) – a saját döntésük alapján száguldozhatnának úgy és addig, amíg por se maradna belőlük. Illetve csak az, az urnában. De legalább minket, ártatlan elszenvedőit, akaratlan résztvevőit ennek az egész városi és országúti tébolynak, megkímélnének. Persze mindezt csak elkeseredésemben írom, látva, hogyan válik egyre rosszabbá és rosszabbá a helyzet az utakon, és ennek elsősorban nem a kátyúk megléte, a körforgalmak hiánya, és ezer minden más dolog az elsődleges oka, hanem az emberi felelőtlenség, kivagyiság, az alázat teljes hiánya, az emberélet semmivétele. Éppen ezért nem is tudom, mi lehet a jó megoldás. Talán, ha a szabályszegők nem úsznák meg annyival, mint most, hanem a jogosítványukat is kockáztatnák egy időre (vagy bizonyos esetekben végleg), annak talán nagyobb visszatartó ereje volna, mint a nehézkesen leperkált, vagy a flegma mosollyal a mellényzsebből lazán kifizetett büntetésnek, nem  tudom. De vannak illetékesek, akiknek tudniuk és lépniük kellene, hogy megoldják ezt a problémát, mielőtt visszafordíthatatlanná válik.  Addig, amíg ez nem történik meg, továbbra is jönnek a cikkek arról, hogy hányan haltak meg, hányan nyomorodtak, sérültek meg közvetlenül, vagy – a hozzátartozóik halála által – lelkileg egy-egy baleset miatt. Szóval, jó volna, ha mielőbb lenne előrelépés, hogy mi, az legyen a hozzáértőkre bízva, ők pedig tegyék meg gyorsan, amit lehet, mert úgy tűnik, arra hiába várunk, hogy több lesz a felelősen gondolkodó sofőr.