<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>Vera Kávézója</provider_name><provider_url>https://verakavezoja.cafeblog.hu</provider_url><author_name>Blog Szerzője</author_name><author_url>https://verakavezoja.cafeblog.hu/author/vera_kavezoja/</author_url><title>A híd</title><html>&lt;div&gt;
&lt;div&gt;
[caption id=&quot;attachment_428&quot; align=&quot;alignnone&quot; width=&quot;2048&quot;]&lt;img class=&quot;size-full wp-image-428&quot; src=&quot;https://verakavezoja.cafeblog.hu/files/2019/11/2014-10-31-12.58.54.jpg&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;2048&quot; height=&quot;1363&quot; /&gt; Fotó: verakavezoja.cafeblog.hu[/caption]
&lt;p&gt;&nbsp;&lt;/p&gt;
&lt;/div&gt;
&lt;div class=&quot;&quot;&gt;
&lt;div class=&quot;_1mf _1mj&quot;&gt;&quot;Van a híd... Egy pici, romos erdei kőhíd. Talán évek, évtizedek óta nem lépett rá senki. Környékét belepte a gaz, köveit a moha. Már senkinek nem fontos. Ám egy napon két ember érkezik. Felfedezik a kis hidat. Felfedezik maguknak. Letelepednek rá. És ezen a napon a híd életre kél. Mert ezen a napon sokkal fontosabb küldetést tölt be, mint korábban bármikor. Ma nem a patak két partját fogja összekötni, hanem két ember szívét, lelkét. A híd, ha soha többé senki rá sem néz, akkor is fontosabb már, mint sok nagy társa, amelyek folyamok vizén segítik át naponta emberek ezreit. Két ember számára ez a pici, romos híd örökre híd marad.&quot;&lt;/div&gt;
&lt;/div&gt;
&lt;div class=&quot;&quot;&gt;
&lt;div class=&quot;_1mf _1mj&quot;&gt;Csitáry-Hock Tamás&lt;/div&gt;
&lt;/div&gt;
&lt;/div&gt;</html><type>rich</type><thumbnail_url>https://verakavezoja.cafeblog.hu/files/2019/11/2014-10-31-12.58.54-150x150.jpg</thumbnail_url><thumbnail_width>150</thumbnail_width><thumbnail_height>150</thumbnail_height></oembed>