<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>Vera Kávézója</provider_name><provider_url>https://verakavezoja.cafeblog.hu</provider_url><author_name>Blog Szerzője</author_name><author_url>https://verakavezoja.cafeblog.hu/author/vera_kavezoja/</author_url><title>Látogatás a múltban</title><html>&lt;p&gt;&lt;strong&gt;Ülök az ablak előtt, itthon Magyarországon. Kortyolom a kávémat, és az illat, a hangulat, ahogy odakint az őszi napfényben hullanak a levelek, eszembe juttat egy sok évvel ezelőtti délelőttöt. Ugyanígy az ablaknál ültem, kávéscsészével a kezemben, csak 1600 kilométerre innen. Otthon, Angliában.&lt;/strong&gt;&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;&nbsp;&lt;/p&gt;
[caption id=&quot;attachment_674&quot; align=&quot;alignnone&quot; width=&quot;2048&quot;]&lt;img class=&quot;size-full wp-image-674&quot; src=&quot;https://verakavezoja.cafeblog.hu/files/2020/09/2014-10-03-11.03.39.jpg&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;2048&quot; height=&quot;1536&quot; /&gt; Sok éve, egy másik ablak előtt, Angliában. Fotó: verakavezoja.cafeblog.hu[/caption]
&lt;p&gt;&lt;!--more--&gt;&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;Ahogy előkeresem az akkor készült fotót, szinte megelevenedik előttem az a pillanat és összeszorul a torkom a vágyakozástól: annyira szeretnék újra ott lenni, kinézni az ablakon, kimenni, leülni a hintává alakított padra, és figyelni, ahogy a lábam előtt lassan mindent beborítanak a szebbnél-szebb színben pompázó levelek. Hallgatni, ahogy megáll az autó, és az ismerős hangot, amikor megzörren a postaláda. Aztán, ahogy erre gondolok, elmosolyodom, mert eszembe jut, hogy ott és akkor, értékelve, nagyon szeretve mindazt, ami megadatott, ugyanígy a sírás fojtogatott: milyen jó is lenne az akkor már 4. éve ritkán látott másik otthonomban lenni. Ülni az ablak előtt, vagy az ottani padon és nézni az őszi tájat, a ködbe burkolózó Balatont...&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;És miközben ezeket a fotókat nézem, eszembe jutnak Orwell sorai, amit ebben a pillanatban különösen igaznak érzek:&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;&quot;Különös dolog a múlt. Egyfolytában az emberrel van, talán nem is telik el óra, hogy eszébe ne jutna valami, ami tíz-húsz éve történt, többnyire még sincs semmi valóságérzete, pusztán megtanult tények halmaza, mint egy csomó adat a történelemkönyvekben. Aztán az ember véletlenül meglát, meghall vagy megszagol valamit, főleg megszagol, amitől elindul visszafelé, és már nem a múlt idéződik fel benne, hanem ő maga van a múltban.&quot;&lt;/p&gt;
[caption id=&quot;attachment_673&quot; align=&quot;alignnone&quot; width=&quot;2048&quot;]&lt;img class=&quot;size-full wp-image-673&quot; src=&quot;https://verakavezoja.cafeblog.hu/files/2020/09/2014-10-03-10.57.17.jpg&quot; alt=&quot;&quot; width=&quot;2048&quot; height=&quot;1536&quot; /&gt; Eljöttem, de a kapu nyitva maradt... Fotó: verakavezoja.cafeblog.hu[/caption]</html><type>rich</type><thumbnail_url>https://verakavezoja.cafeblog.hu/files/2020/09/2014-10-03-11.03.39-150x150.jpg</thumbnail_url><thumbnail_width>150</thumbnail_width><thumbnail_height>150</thumbnail_height></oembed>